A 20. századra azt jövendölték, hogy a gyermekek százada lesz. Aztán a legvéresebb volt a történelemben. A fogyasztói társadalom a megvalósult álomnak tűnt megdönthetetlenül.
Most felmerülnek a kételyek. A gépek hibátlanul és gyorsan megcsinálják azt, amit az emberek nem mindig. De akkor mi legyen az emberekkel? Találjunk ki nekik értelmetlen időtöltéseket és játékokat, szenvedélyeket ébresszünk bennük.
És főként fogyasszanak. Mérnökök és vegyészek által színezett és ízesített ételeket. Gyógyszereket nem létező betegségekre. Vegyenek újabb és legújabb divatos ruhát, márkát, technikát, mobilt, s mivel a régiek megtöltik a lakást, azt dobják ki. Emberek sétálnak telefonálva mindenütt. Smseznek a Mona Lisa mellett. Számítógépes játékon küzdenek a családi ünnepeken.
Legyen a tévé is az álomgyár eszköze. Ha a reklámidőhöz primitívség kell, jöhet a valóságshow, a hét törpét felsorolni tudó játékosokra építő "szellemi" torna. A sportokból csak az maradjon meg, amit jól lehet közvetíteni. Ne verseny legyen, hanem show. A híradó szórakoztató műsor sok rémhírrel és állatos csacskaságokkal.
A szórakoztatás felállította a maga vigyorgó bálványát. A kisebbség pedig csodálkozik az emberen. Virtuális pénzekkel vásárol, nem hisz senkinek. Az erkölcsi értékek kifejezést nem is érti. Vicceket a filmekből lop, üdvözlőlapot a netről. Az eredetiség a humorból is kiveszett.
"Csak két dolog végtelen: a Világegyetem és az emberi butaság, bár az elsőben nem vagyok egészen biztos.” (Albert Einstein)