Nyelvész

160 karakter áll rendelkezésére annak, aki sms-t akar küldeni. A kényszer (és a pénz) nagy úr. Alkalmazkodtunk. Az sms egyébként is sajátos nyelvi jelenség, mert közelebb áll a hétköznapi beszélgetésekhez, mint az íráshoz. Nem gondoljuk, hogy hosszú távon fennmarad. A pillanatnak szól. Ezért igénytelenebb, kevésbé szerkesztett. A nyelvészek kitaláltak rá egy definíciót: írott beszéd.

Hasonlít ez ahhoz az időszakhoz, amit átélhettek az írás „feltalálása” idején. El kellett dönteni, legyen-e kis- és nagybetű. Ki kellett próbálni, hogy az ékezetek hiánya és a központozásé veszélyezteti-e a megértést? Foglalkozni kellett a praktikus rövidíthetőséggel is. Így jelent meg a mobilokon a h= a hogy helyett, a ½ elem, ami nyilván félelmet jelent, a kénylms a kényelmest pótolva, a tom, a tudomot egyszerűsítve. A karakterspórolás és a nyelvi lelemény találkozott itt össze. Betörtek a nyelvi „szmájlik”, az érzelmek kifejezésére: :-) Segítek: ferdén a vidámságot kifejező arcot formáz. Így érkezett a rózsa is: @->--

Mit tehet ekkor a nyelvész? Elvégre az elnevezésben ott rejtőzik a nyelv mellett két lehetőség is. Vészt vagy észt kiáltson? Vagy elemezze a történteket? Mert a köznyelv a használók kezében van, s csak annyit tudnak változtatni, ami még a kommunikációt nem veszélyezteti. A nyelvújítókat is sokan átkozták, ma pedig szellemességüket tanítják az iskolában. Szal sztem Æ gond. (= Szóval szerintem nincs gond) Vagy mégis?