Webber-klipek (musical részletek)

Gut, besser…?

Webber-klipek

A Madách Színházban ettől az évadtól működik majd egy Musical Műhely. A műfaj új darabjait játsszák jelmez és díszlet nélkül. Lehetőséget biztosítva a szerzőknek és szereplőknek arra, hogy felhívják magukra a színházak figyelmét. Onnan jutott ez eszembe, hogy a győri előadás is a takarékosság jegyében született. A végén Korcsmáros György elnézést kért a közönségtől, amiért felismerhette a Rómeó és Júlia díszletét, vagy régebbi darabokban már használt díszleteket és jelmezeket. Ironikus megjegyzését a nézőtéren helyet foglaló polgármesterhez is címezte. Miért foglalkozom olyasmivel, ami nyilván a további előadásokon nem fog megismétlődni? Mert ez nem a szó hagyományos értelmében vett színházi előadás.

A direktor rendezőként és szerzőként is szereti a musicalt. Jó esetben biztos közönségréteget tud mozgósítani akkor is, mikor más előadásokat le kell venni a műsorról. A története származhat a messzi mitikus múltból, lehet a jelen históriája, csak érzelmekre ható legyen. A muzsikája és a koreográfiája, ha jó, úgyis megmenti az unalmas statikusságtól. Kellenek hozzá továbbá musicalt játszani tudó színészek, akiket Londonban „tenyésztenek” Vallő Péter szerint. Karcsúak, szépen beszélnek, jó az énekhangjuk, és remekül táncolnak. A revükből és operettből ismert pazar kiállítás is hozzá tartozik egy előadáshoz, hiszen itt lelhetjük meg a műfaj gyökereit. Ehhez meg bizony pénz kell.

Erről itt és most nem kell beszélnünk, mert már említettem, ez nem a szó hagyományos értelmében vett színházi előadás. Nem felépített történet konfliktusokkal, feloldással. Meghatódni sem fognak rajta! Két fogalom jutott eszembe, mialatt figyeltem: a régi táncdalfesztiválok és a modern zenés klipek. A fesztiválokon az énekesek „beleálltak” a dalba rendesen, és a hangterjedelmük függvényében előadták a rájuk bízott kompozíciót. A klipek lényege pedig a zene hatásának felerősítése a hozzájuk illő dinamikus látványvilág megteremtésével. Ez is elég költséges dolog. Bolba Lajos válogatta ki a tizenegy musicalből a dalokat úgy, hogy stílusukban és tempójukban végig változatosak legyenek. A fesztiválra illő előadók a Boldog Iván vezényelte zenekar kíséretével „előadták” azokat. A „klipesítés” esetén megkoreografálták a mozgást, és látványelemeket találtak ki hozzá. Itt több tere maradt a színészi játéknak is, élt is ezzel az Operaház fantomja részletében Györgyfi József, vagy a Nagy Balázzsal hatásos duettet prezentáló Ajtai Beáta.

A műfaji dilemmámban Korcsmáros György sietett segítségemre, aki az előadás végén revü-estnek nevezte, amit láttunk. A musical hangsúlyozottan csapatmunka, s ehhez a tánckar és kórus is hozzá tartozik. Nem kell pokolra menniük, hogy musicalben kapjanak szerepet, csak kiválóan kell mozogniuk. A reklámból ismert kevésbé sármos Sör Robi „stílusától” Travolta bravúrjaiig mindent tudniuk kell. Még hátul az utolsó sor szélén állókra nézve is kötelező a profizmus. Egy ember elég, aki félgőzzel dolgozik, s már sántít az egész. Ebben a revüben a második felvonásban látott Macskák részleteiben láthattuk, melybe egyik kandúrként Bakó Gábor koreográfus is beszállt, hogy kell ezt csinálni. Az est egyik legjobb jelenete lett.

Nyilván pont azért ragaszkodik Webber ahhoz, hogy darabjait kompletten „lekottázva” játszhatják csak el bárhol a világon, hogy úgy hasson, ahogy megálmodta. Minden hangnak úgy kell megszólalnia, minden lábnak arra kell lendülnie, minden lámpának ott kell világítania. A könnyedség komoly munka eredménye. Idén épp a Madáchcsal tesz kivételt. A Beautiful Game esetében hozzájárult egy közép-európai változat elkészítéséhez. Írhatnak hozzá szöveget, húzhatnak belőle. Persze azért majd a premier előtt eljön megnézni. A profik már csak ilyenek. Nem szeretik a félmunkát.