A nyitány után kicsit megszeppenhetünk, ami nem szokványos az operett esetében. A nyitó jelenet leginkább az olasz westernek világát idézte. Álcowboyok álverekedése tört ki. Még az idézőjeleket értve is harmatosan. Aztán szerencsére győzedelmeskedik Bor József profizmusa és műfaj iránti szeretete és jó értelemben vett alázata. Elvégre az operett Hollywoodja a múlt század hajnalán Pesten (később Bécsben) volt!

Jacobi ráérzett valamire, mert a Leányvásár pont azt példázza, hogyan indult el a műfaj Berlinen át Amerikába, hogy musical legyen belőle. A történet már kaliforniai. A helyszínek is. Menczel Róbert ezúttal egy vadnyugati szalont álmodott színpadra jól bejátszható terekkel, galériával, aminek kevesebb szerep jut, de kiemelve a söntést és a pódiumot, hogy a tömegjelenetek hatásosabbak legyenek. A második felvonás hajótatja maga az amerikai idill. Rózsaszín álom, szimmetrikus kajütök, a gépházba csak létrák vezetnek.

Miért kerülnek a szereplők az óceánra az isten háta mögötti településről? Mert ott az a szokás, hogy a mindenkit kikosarazó lányt hozzáadják a legágrólszakadtabb fickóhoz büntetésből. Egy napra. A makrancos hölgy kései utódja még derül is a hitvesi szerepen, míg ki nem derül, hogy nem a pénztárkönyvbe került a nevük, hanem az anyakönyvbe, s igazi pap mondta ki az áldást frigyükre. Fél évig hajóznak az óceánon, hogy semmissé tegyék hibájukat. Hiába! Az örömapán így állt bosszút hajdani tönkretett ellenfelének fia. Három felvonás kell aztán ahhoz, hogy mindenki megértse: jósorsát senki nem kerülheti el.

A rendezés a hajdani berlini revük világát állította színpadra. Nagy kihívás a sok mozgalmas tömegjelenet a tánckarnak. Veszedelmes, mert itt bizony egyszerre kell mozdulnia a karoknak és a lábaknak. Azonnal feltűnik, ha tempókésés adódik valakinél. De túl szigorúak azért ne legyünk, az összhatás ennek ellenére jó. Ez Bakó Gábor koreográfus és a mozgásokat tervező Gyöngyösi Tamás érdeme.

Az operett a közhiedelemmel ellentétben nehéz műfaj. Az egyik legnehezebb. A színészeknek jól kell játszania, táncolnia és énekelnie ahhoz, hogy látványos és szórakoztató legyen. Ráadásul a könnyedség látszatát keltse. Ebben az előadásban mindenkinek más az erőssége. Mahó Andrea (Lucy) Borbás Erika (Bessy) szépen és tisztán énekel. Előbbi elhiteti velünk, hogy a férfi szemek akkor is rátapadnak, ha nem tudják, hogy milliomos a papa. Utóbbi pedig megmutatja, hogy a reflektorfényes showbusiness  világa felé kopott színpadokon és vetetlen ágyakon át vezet az út. Méltó társa ebben Nagy Balázs (Fritz), aki új arcát mutathatta meg stílusosan megformálva komikus szerepét, táncjelenetei is meggyőzőek. Vincze Gábor Péter (Miggles) az operett alapfigurája: a kaméleon, aki esetünkben a lerobbant csavargóból bonvivánná válik a darab végére. Néha a magasabb hangoknál már nem olyan meggyőző az éneklése.

Az előadás igazi kulcsszereplője a számomra Agárdi Gábor legjobb napjait idéző Tóth Tahi Máté. Az új szövegváltozat neki kínál legtöbbször poénlehetőséget, és ezt ki is használja. A nyelvvel birkózó osztrák arisztokrata amerikai földön sem könnyen boldogul. Horváth Éva jelmezei segítik az alakításban: a bricsesz, a be nem kötött magas szárú cipő a komikus mozgások sorát teszi még humorosabbá. Jól kidolgozott szerep.

 Két tanulságot is levonhattunk az előadás után. A piros fehér birodalom kedvenc műfaja a csillagsávos lobogó fennhatósága alatt is hatásos maradt. Ezt a közönség tapsa jelezte. A másik: a vásárláskor legyünk óvatosak. Főleg, ha leányokról van szó. Mert a megváltás és a pénzváltás szót, bár hasonlítanak egymáshoz, ma is érdemes megkülönböztetnünk!