Bellon Csütörtöki Hölgyek

„Elment a kedvem az egésztől!” -hangzott el az utolsó mondat a darab végén. Aztán a művészek fogadták a közönség elismerő tapsát az előadásért. Miért jó az előadás? Mert jutalomjáték három művész számára. Szórakoztató és tanulságos szituációk sora. Ráadásul a szerző is szakmabeli, színésznő, így jól tudja, hogy kell pergő, nem túlírt dialógusokat írni. Azért is érdekes az előadás, mert a rendező Tordy Géza, aki az „elhasznált generáció” tagjaként szereti magát önirónikusan aposztrofálni, jól ismeri ezt a világot, ezeket az embereket. A percnyi örömeikkel, mámoros pillanataikkal és keserves küzdelmeikkel.

A közönség körbeülheti a meghitt szobabelsőt, bepillanthat intimitásába, melybe az előszoba felöl és a múltból engedélyez bejutást Kis-Kovács Gergely díszlete. A nézők egymáson is láthatják a felszabadult, vagy épp ösztönös reakciókat. Szolid zenei motívum tagolja a játékot, a fények pedig jelzik a beilleszkedő múltbéli közjátékokat.

Miért sikeres az előadás? Mert ezt a világot mi is ismerjük, a három szereplő, akikre Hruby Mária a karaktereket remekül kihangsúlyozó ruhákat álmodott, régi ismerősünk. Az élet, ez a különös halál-tánc velünk is zajlik. Sonia a Tánc asszonya. Margitai Ági rokonszenves felszabadultsággal formálja meg a szerelmet deficittel is felvállaló nő alakját. Elfogyasztott két férjet, elszórta minden pénzét. Imád bármit tékozolni gátlástalanul, csak ne kelljen unatkoznia. Heléna a Halál asszonya. A csábításnak már ki nem tett nő szigorú erkölcsösségével. Önző és örömtelen, kicsinyesen precíz és mániákus. Az elmúlás, a sírok világa foglalkoztatja, odaát is szeretne jó pozíciót szerezni magának. A kéretlen tanácsadás nagymestere. Tessék megfigyelni a kalapjával és a hajával végzett szertartásait! Igazi esettanulmány a kéz és arcjátéka is. Gyöngyössy Katalin érzékeny játékával még az álarc mögött rejlő bizonytalanságot is jelzi. Marie az Élet, a praktikus kompromisszumok asszonya. Biztonságos távolságban a féktelenné váló mámortól, de az arcra ráncokat véső kiábrándultságtól is. Jó viszonyban van az öregséggel és elmúlással is, szeretetének nincsenek feltételei. Baranyai Ibolya olyan nőt formál belőle, akit minden férfi kívánhat feleségnek és gyermekei anyjának.

A helyzetgyakorlatok pergő sorában csak két férfi karakter bukkan csak fel, e sajátos tánc epizodistái, hogy a nők jellemét gazdagítsa és árnyalja a hozzájuk fűződő viszonyuk. A múltbéli fess ideál, Jean (Szikra József), és a megkomolyodni nem akaró és tudó örök élősködő, Victor (Jáger András)

„Elment a kedvem az egésztől” - mondja a darab végén Sonia, mert egy reménybeli csábítója még akkor is tovább beszélt, mikor már a cselekvésen lett volna a sor. A boldogságra nincs biztos receptje senkinek. Pedig milyen apróságokon múlhat néha az öröm, tűnődhetünk el, miközben megtapsoljuk őket.