"Nerm vagyunk filodendronok" (Burány Béla) 2.

A magyariak

- A jazznek az az irányzata, amit játszol Szabadostól és Dreschtől származtatható. Emlegetnek Worldmusic-ot, ethnojazzt? Melyiket használjuk?

- Nem vagyok túl tájékozott, ezt előre bocsátom. Szerintem ezek a fogalmak kényszeredett próbálkozások. Valamiért az emberek szeretnek kategóriákat kitalálni. Amikbe aztán mindenkit be lehet sorolni. Ezért ha ezt firtatják, mint most te, slamasztikában vagyok. Nem az én posztom ez. Ha ragaszkodsz hozzá, maradjunk annyiban, hogy kortárs improvizatív zenét játszunk. Magyari zenét, ahogy Szabados szokta mondani. Kitaposták az utat előttünk a mágusok. Számomra más nem létezik, mert ez áll közel a szívemhez. Nem versenyezünk egymással. Itt nincs győzelem. Ahhoz túl kevesen vagyunk.

- Zentán még beálltál más formációkba, ha engedték. A Mediawave-en is állandó szereplője vagy a workshopoknak. Népzenészekhez is beállsz vendégmuzsikusnak?

- Szeretek. Annyira nem tudok, de törekszem rá. Mások ettől elzárkóznak, de én szeretek kísérletezni. Kétesélyes a dolog. Néha bejön, máskor nem.

- A népies jazzt játszó formációk harmadik generációjának egyik legkarakteresebb zenekara a Dél-alföldi Szaxofonegyüttes. Tele ötletekkel, vitalitással. A keletkezés hiteles történetét mégsem ismeri mindenki.

- A nyolcvanas évek végétől kezdtünk együtt játszani Szokolay „Dongó” Balázzsal, és, kissé később, Ágoston Bélával. Ők akkoriban a Kündü zenekar tagjai voltak. A Dél-alföldi megalapításában Révész Róbert és Virág Tibor is jeleskedett, később Resch Béla is csatlakozott a csapathoz. Már az elején úgy láttuk, jó gyümölcsöt terem a munka, gondolkodtunk, hogyan találkozhatnánk gyakrabban. A kilencvenes évek elején így született meg az együttes. A nevet szerintem Balázs mondta ki először ’92-ben. Mondván, konzervgyár is van ilyen, miért ne lehetne szaxofonegyüttes is. Akkor nem tetszett a név, ma már igen. Most Balázs vetette fel a változtatás ötletét, de elleneztük. A vitalitás egyébként, amit említettél, a zenészek mentalitásából adódik. Nem én találtam rájuk, egymásra találtunk.

- A három szaxofon különleges hangzást tesz lehetővé.

- Ez a fő sajátossága a formációnak. A három prímás komponál, s aki írta a dalt, az mondja meg, miről és hogyan szóljon. Aztán mindenki hozzáteszi a magáét. Felfűzzük a gyöngyöket. S ettől más lesz a végeredmény, mint külön-külön a gyöngyöké.

- Jártál már Zentán a zenekarral?

- Értem a célzásodat. Különös kihívás ott játszani. Tartok tőle, mit szólnak hozzá. Ez a zene úgy az övéké, hogy mégsem az. Mert nem úgy játsszuk, ahogy megszokhatták.

- Egy nyelv két nyelvjárása?

- Jó megfogalmazás. Citerál is a lábam mindig, mikor oda megyünk fellépni.

A himnuszról

- Az azért különlegesség, mert keveseknek sikerült, hogy Angliában jelent meg lemezetek. Ennek mi az előzménye?

- Pallai Péter itthon járt egyszer, s bement a Fonóba. A kérdésére, hogy mi újság, kezébe nyomták a lemezünket. Otthon hallgatni kezdte, s az első szám után felhívott. Összebarátkoztunk. Készített egy interjút, az ügyünk mellé állt. Megkérdezte, hogy kivihetné-e magával Londonba megmutatni a kiadóknak. A November Music illetékesei ráharaptak. Ez egy tajvani cég angol leányvállalata. Kiadták, megvették a külföldi terjesztés jogát is. Aztán felvetették egy új album elkészítésének ötletét. Két kész anyagunk is volt. Lírai lemezt szerettek volna. Olyan is volt rajta, meg más is, de nem tiltakoztak. Tetszett nekik.

- Hol vettétek fel?

- Magyarországon. Csak az utolsó simításokra vitték ki a kész anyagot Londonba.

- A terjesztés mennyire megoldott?

- A teljes formáció utaztatása sokba kerül. Egy-egy zenészt hívtak meg, aki játszott az ottaniakkal. Kelet-európai muzsikát nyugaton eladni hosszú folyamat. Paradox módon a kiadó tőlünk kérdezte, hogy játszik-e még valaki ilyen muzsikát? Mi ajánlottuk Szabadost és Drescht a figyelmükbe. A mestereinket.

- A koncertek közönsége hogyan fogadja ezt a zenét Európában?

- Változó. Néhol megdöbbenést váltunk ki, máshol ez áll közel hozzájuk. Nem lehet előre eldönteni. De nem is ez érdekel minket. Adott egy vázlatos program, s az a nézők reagálása és a mi kedvünk alapján módosulhat. A zenekar közösen improvizál. Gyakran nem beszéljük meg előre, honnan hova vigyük a zenét. Egy koncert is kitölthető vele, ha jó. Azt mindig érzi az ember. Nem a közönség kegyeit kell keresnünk, nem feléjük kell minden áron meghajolnunk. De nem is hibáztathatók a gyengébb produkcióért. Ha jól felkészültünk, akkor érdemeljük ki, hogy közvetíthessünk.

- A Burány Trió más világot képvisel. Szerettél volna egyedül prímás lenni?

- Meghittebb a zene, nagyobb az egyes zenészek szerepe. Meg persze a vezető szava dönt mindenben.

- Ez demokratikus?

- Nem. De működik.

- A gyimesi zenét hogy fogadták az ottaniak?

- Játszottunk egy csángó bálon. Barátom hallotta, hogy két helybeli azon tanakodott, mikor a Csillagtalan sötét éjjel című kesergőt játszottuk éppen, hogy vajon lehetne-e erre táncolni. Abban maradtak, hogy nem. „Akkor ez egy sirató” zárta le a diskurzust a másik. Megérezték, miről van szó. Más nyelven beszéltünk ugyanarról. S ha ezt értették, nem járhatunk rossz úton.

- A népzene a nemzeti öntudat része. Még a nóták is megdobbantják a szívét annak, aki messzire vetődött a világban. Kerülhet ez veszélybe valaha?

- Veszélyben van. Nemrég Franciaországba hívtak minket. Kérdezték, a himnuszt el tudjuk-e játszani. Egy napig gyakoroltunk, hogy a fennkölt és szent hangulatát meg tudjuk teremteni. Kérdeztük, mikor kellene eljátszani? Kiderült, hogy volt ott egy zenekar korábban. Az egyesülés mámorában kérték őket, hogy játsszák el, szerették volna hallani az unió, az egybetartozás jegyében. Kifogásokat kerestek, nem játszották el. Kérdeztem, hogy kik voltak, de nem árulták el. Tenni kell érte, hogy fontos legyen. Itthon kell játszanunk. Ez a dolgunk. Ezért nem forszírozom annyira a külföldi lehetőségeket. Ott ez mást jelent.

- Mit jelent számodra a magyarságtudat?

- Cs. Simon István nagybátyám, akit nagyon becsülök, mindig azt mondta nekem: „Nem vagyunk filodendronok, hogy megéljünk a léggyökereinkből. Bárhova vessen a sors, a gyökereink ott maradnak, ahol annak idején leeresztettük őket.”