Hétfő, 2018-08-20, 02:13
Honlap-menü
Belépés
Naptár
«  Augusztus 2018  »
HKSzeCsPSzoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031
Mentett bejegyzések
Barátaink:
  • Honlap létrehozása
  • Ingyenes online játékok
  • Az Ön Munkaasztala
  • Oktató videók
  • uCoz Rajongók Oldala
  • A tárogatót ne felejtsd otthon (Borbély Mihály) 3

    A jazzt oktatni különös kihívás. Lehet közelíteni a technika felöl. El lehet indulni a kompozíciók irányából. Lehet a prológ a szellemi sajátosságok, és a történet is. Mi az ars poeticád?

    -        A tanításban az elvem: biztos szakmai alapokra épülő egyéni hang. Mindkettőt fontosnak tartom, hisz manapság szomorúan hallgatom a technikailag tökéletes, ám legtöbbször semmitmondó és ráadásul utánérzésből születő zenéket, ugyanakkor  legalább ennyire bosszant a hiányos hangszeres és zenei tudást leplező egyénieskedés  - ezt én sarlatánságnak tartom.

    -        Hallottam már olyan véleményt is, hogy a klasszikus zenei alapok nélkül nem lehet valaki igazán jelentős jazz-zenész. Nyilván a technikára célzott. Találkoztál kivétellel?

    -        Ahhoz, hogy valaki jó jazzmuzsikus legyen, nem szükséges semmilyen diploma. Ha tehetséges, szorgalmas és a gyakorlatban - sok-sok jam session-ön és koncerten - edződött, akkor senki nem kéri a diplomáját színpadra lépés előtt. A régi időkben ez volt „az iskola". Mára a jazz- képzés igen fejlett „iparág" lett szerte a világon, s ha valaki intézményes keretek közt diplomát akar szerezni, akkor egészen más a helyzet. Azzal ugyanis majd taníthat és különféle, diplomához kötött állásokat nyerhet el, ehhez viszont átfogó tudással kell rendelkeznie. Mivel az igazi improvizáció is komponálás, csak gyakorlatilag szimultán történik az előadással, én a zeneszerzők képzéséhez szoktam hasonlítani. A klasszikus zeneszerző is ismeri a zenetörténetet, Bach ellenponttanát, Mozart szonátaformáját, Schönberg szeriális technikáját. A jazzt játszóknak is meg kell tanulniuk a korszakok és stílusok jellegzetességeit, ismerniük kell a nagy elődök mukásságát. Persze minden növendék más ember, más a háttere és az indíttatása, másban tehetséges, így aztán mindenkivel másképp is dolgozom. Van, akinél meg kell várni, hogy a szakmai alapok biztosak legyenek, s csak akkor biztatom, hogy akár hibákat is vállalva keresse meg egyéni hangját. De az   lényeges elv, hogy mindenki teremtse meg a saját arcát, miután végigjárta az utat, megtanulta a komponálási, improvizálási módokat. Vannak aztán olyanok, akik egész más utat járnak be, valamit nagyon tudnak, abban kivételes és különleges tehetségek. Rajtuk  felesleges lenne számon kérni ugyanazt, nem is teszem. Ilyenkor az a feladat, hogy egyéniségük megtartása mellett tökélesedjenek szakmai szempontból. Ez egyébként mindig szélesebb látóteret is eredményez, ami nálunk elengedhetetlen. Amerikában, a legnevesebb jazziskolák többségében ez annyiban más, hogy ott egy nagyon is merev oktatási rendszert és a „by yourselfelvét ötvözve, öntevékenységre építve, futószalagon „gyártják” a kiválóan képzett zenészeket. Számos kivétel akad, ám arányaiban ez a töredéket jelenti.

    -        Azt is megtanulhatják tőled, hogy létezhet egy zenei eszperantó, hiszen értesz a komolyzenéhez, játszol népzenét és jazzt is. Azt is elhiszik neked, hogy a komolyzenéből, népzenéből és jazzből szintézist lehet teremteni? Hiszen te ezt a zenei nyelvet „beszéled”.

    -        A jazz szubjektív. Ezek a gyökerek, hatások adottak, és hál‘ Istennek egyre több „diakektusát" elfogadják ennek a gazdag zenei nyelvnek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert úgy nőttem fel, ahogy elmeséltem, s ennek az eredménye a zenei világnézetem. Én csak a nyitottságot és sokoldalúságot szeretném elplántálni növendékeimben. Néha ugyanis meglepődöm, hogy a szabadság, kreativitás és nyitottság jegyében fogant műfajban milyen vaskalapos nézetek uralkodnak olykor.

    -        A fellépéseiden érzékelhető egy sajátos szellemiség. Néha az az érzésem, mintha egy, a kortárs énekmondót, érzelmekkel házaló" lantost, regőst hallgatnék. Ez tudatos koncepció?

    -        Ezt még így senki nem fogalmazta meg, örülök, hogy így érzed. Az igazi muzsikus mindig el akar mondani valamit, ha ez nem így van, akkor már régen rossz. Én romantikus alkat vagyok, így aztán romantikus történeteket mesélek. Magamról, vagy arról, ahogy épp látom a világot. Ez nagyon személyes dolog.

    -        A meséket is sokféleképpen lehet elmondani. A kísérletezés riaszthatja is a gyanútlan hallgatókat. Meddig érdemes a hagyományok felbontásában, a kakofóniában elmenni?  

    -        Ha a disszonanciát közvetíted, mondván: ilyen a világ, sokat még nem tettél. Az más kérdés, hogy egy zenész hallása árnyaltabb, s amit a hallgató már kakofóniának hall, az az ő számára még szerves egységként építkező kifejezés. A világban persze sok a disszonancia, de a mi feladatunk, hogy a zenénkkel vezessük el a békés pontokhoz is a hallgatót. Hiszek a zene transzcendens hatásában, mert gyökerei is ide nyúlnak. A muzsika több, mint ami hallatszik, s a muzsikus fontos dolgok közvetítője: a láthatatlan valóságé. Feladata, hogy láttassa az ember szerepét a világ rendjében. Ahhoz kell az alázat, hogy a rendet mutassa. Hol Isten, ott szabadság, olvasható a bibliában. A zenében a szabályok az isteni eredetű rendet jelképezik, s az én szabadságom ezzel hangolódik össze, legalábbis ezen vagyok.

    -        Divatos dolog manapság különböző művészeti ágak alkotóinak összefogása a hatások szintézise kedvéért. Érdekel ez a lehetőség?

    -        Izgalmas terület. Persze beszélhetünk divatról, de megint a lényegnél vagyunk, a művészet eredeténél és igazi céljánál. Ugyanis a művészeti ágak „A Művészet" részei, melyet az idők során választottak szét, amikor eredeti célja és értelme: kultikus jelentése elhomályosult. Vagyis az ősi felhasználási mód tér vissza ismét, azonban egyre inkább azt veszem észre, hogy mostani felhasználói más erőket szolgálnak.
    Ami a saját munkámat illeti: a
    Quartet B Üveghegy című lemezén az első számot, melynek címe „Kettős", kiváló néptáncos barátommal, Farkas ZoltánBatyu-val adjuk elő. Ez a darab jól összefoglalja zenénk lényegét, a szaxofont a tánclépések és az ütőgardon „ritmusszekciója" kíséri. Szívesen játszom kiállítások megnyitóján,  nemrég Ásztai Csaba, előtte pedig Sz. Varga Ágnes „Kabó” képzőművészek hívtak meg. Ilyenkor természetesen a képek inspirálják a zenét. Általában semmivel nem készülök, minden hang ott születik, s magam is meglepődöm, amikor a visszajelzésekből kiderül, hogy értik, érzik a rejtett, titkos összefüggéseket. Mostanában dolgozom egy animációs film zenei aláfestésén, s utána egy koreográfiához írok-rögtönzök zenét.

    -        Pomázzal élsz. A család érezhetően fontos az életedben.

    -        Fontos és meghatározó. Ebből a szempontból konzervatív vagyok és nagyon szerencsés. Nekem a család nem hátteret, hanem „előtéret" jelent az életemben. Hűséges társam baranyai horvát származású, a Vujicsics együttesben énekelt, ott ismertem meg. Jelenleg a Pomázon tanít, drámapedagógus.

    -        Három fiút neveltek. Sikerül a fiatalon meghallott üzenetet rájuk bíznod?

    -        Balázs, a legidősebb zongorázott, klarinétozott, jelenleg főiskolás, az idegenforgalom érdekli. A legfiatalabb Borbély, Miska, gitározik. Úgy látom, hogy Miki, a középső indult el ezen az úton. A főiskolai jazz tanszéken szaxofon szakos hallgató, egyre többet játszik, nagy örömömre a jazz mellett népzenét is. Ő viheti majd tovább az ősi örökséget.

     



    [1] A közös lemez címe: Te+Te (2006)

    [2] A Mediawave fesztiválon 2006, május.

    [3] Lovano 2002-ben megjelent albuma

    [4] Budán a Nyitott Műhelyben beszélgettünk, ami kávézó, könyvtár és koncerthelyszín egyszerre.