-         Nem haragudott meg senki a könyvére?

-         Dehogynem. Már apámra is megorroltak, mikor a Szellemidézéssel sokak szerint bepiszkított a Karinthy-mitológiába. Ez már a magyar kultúrtörténet része. Egyesek szerint nem illik a szennyest kiteregetni.

-         A fogadtatást sejtette. De miért várt eddig akkor, ha ennyi mondandója volt?

-         Mert elmúltam ötven éves. 2000. augusztus 1-jén iszonyatosan ébredtem egy délutáni álmomból. Teljes zavar és kuszaság uralkodott el rajtam, halálfélelmem támadt. Addigi stabil céljaim hirtelen megkérdőjeleződtek. Hirtelen felötlött bennem, hogy talán engem is elért az, amit a családban sokat emlegettek nálunk. Nagybátyám nevezte így a betegségét: ördöggörcs.

-         Huszonnégy éve vezet egy sikeres és népszerű színházat Budapesten. Ez nem kötötte le az energiáit?

-         Bőven. A színházat természetesen nem hagyom abba. Olyan, mint a hullámvasút. Hányni lehet, kiszállni nem. De valami mást is el kellett kezdenem ötven évesen. Akkor kapcsoltam be a számítógépemet, s kezdtem írni szinte kényszeresen.

-         Szerintem saját története is izgalmasnak ígérkezett. Miért a nagybácsi históriájára fűzte fel a regényét? Egyáltalán regény ez?

-          Közép-európai családtörténet , ha nem is a legtipikusabb fajtából. A huszadik századról szól és rólam. Elvégre minden író mindig önmagáról ír. Karenina Anna is Tolsztoj, Flaubert is Bovaryné. Gábor egy kicsit én is vagyok. Jelképes figura. Minden családban akad ilyen.

-         Az Ördöggörcs sem szűkszavúsággal, sem finomkodó eufemizmussal nem vádolható!

-         Ezerhatszáz oldalt gépeltem le, ennek fele jelent meg.

-         Karinthy Frigyes is mindig a Nagy Mű megírására készült…

-         Miközben már a polcokra került az Így írtok ti, vagy az Utazás a koponyám körül. Az alkotás egy kicsit mindig a lehetetlen megkísértése. Azt mondta mindig, hogy úgy járt, mint hajdan a krumpli Európába kerülésekor. A virágjáért, leveléért vagyis a viccei miatt termesztették. A gumója, a filozófiája viszont nem érdekelt senkit.

-         Személy szerint nem ismerhette, de gondolom sok minden miatta történt a családban, s róla szólt.

-         Így van. A könyv valójában egy apa-fiú komplexus ábrázolása, de generációkon át ismétlődő megoldatlan jelenségként. Nagyapám különleges egyéniségét nem kell bemutatni. Mindenki tudta, melyik kocsiban utazott a villamoson, mert a harsogó nevetés elárulta. A mai gagyi valóságshowk őse a Hadik Kávéház lehetett. A közönség a kirakat üvegén át figyelte, torzsalkodásukat és kibékülésüket Böhm Arankával, aki a csábítójának, a múzsájának és boszorkányának bizonyult egy személyben Hihetetlen egyéniség volt! A város pedig tárgyalta a fejleményeket.

-         Egy ilyen erős egyéniség nyilván óriási teher a környezetének. Fiai előtt két cél lebeghet: túlszárnyalni és elismerését kiérdemelni.

-         Frici öccse, József a  Párizsba menekült a név elöl, nagynénénk  Norvégiába. Gábor Intapusztára, Benedek István Aranyketrecébe. Ez az örök csapda a regény alapkoncepciója. „Nem tudom, milyen érzés lehet nem Karinthy Frigyes gyerekének lenni. Arról tudok mesélni, ami vagyok”- szokta mondani apám. Szerintem Közép-Európában sok hasonló történet létezik. Ismerősek lesznek az egyéniségek és a konfliktusok is.

-         Walter Scott találta ki, hogy a történelmi események mellékszereplőit kell a középpontba állítani, s akkor szabadon kalandozhatunk a tények ellenére, mert nem béklyóz feleslegesen a valóság. Itt viszont nekiállt megkeresni a valóság béklyóit?

-         Kutattam, feljegyzéseket olvastam át, forrásokat ellenőriztem. Húsz éve gyűjtöttem már az anyagot ehhez a munkához. Karinthy Gábor magába foglalta mindazt, ami a család végzete. Nagyapám első házasságából született, ám mikor Judik Etel spanyolnáthában meghal, „ottfelejti” négy évesen Vitéz Miklós siófoki villájában, ahol később meghal majd. Nem véletlenül írta a Gyilkosok című novelláskötetébe így az ajánlást: „Fiam apjának”.

-         Egy kiadós apa-komplexus nyomaira bukkantunk tehát!

-         Gábor mindig igazi apát keresett magának. Ráadásul tehetséges volt. Babits a „legtehetségesebb ifjú költőnek „ ” tartja. Pilinszky elismeréssel szól a Bánat című egyetlen kötete darabjairól. Az apa ránehezedő tehetségével azonban nem tudott és akart küzdeni. Megkötötte fausti alkuját Mephistóval. Elhallgatott. Apám viszont minden úton elindult, ami nem tőle és nem hozzá vezetett. De a köztünk levő kapcsolatban mégis megismétlődtek az események.

-         Erről írni nem könnyű. Hol a határ a diszkréció és az indiszkréció között?

-         Nagyapám írt le egy történetet a sebészprofesszorról, aki önmagán hajtott végre műtétet. Ilyen viviszekciót végeztem magammal én is. Nagy figyelmet és óvatosságot igényel, hogy ne történjen nem várt, visszafordíthatatlan következménye. De meg kellett tennem. Az apákkal való szembesülést nem kell elkerülni, mert nem lehet.

-         Apja utolsó kötete a Staféta címet viseli. A borítón az apa és a nagyapa arcának  montázsával.  Karinthy Ferenc a rendszerváltás után belebetegedett a dilemmába, hogy nem fizet-e nagy árat az irodalom a történtekért. Ön már tudja a választ?

-         A jelek szerint mégis érdemes írni.

-         Várhatjuk akkor a folytatást, a számítógépben rejtőző újabb nyolcszáz oldalt?

-         Jó helyen van az ott egyelőre.