Shaffer Black comedy

A szerzőt nem nevezhetjük fenegyereknek, hiszen maholnap betöltheti a nyolcvanat. Sir Peter Shafferben azonban ennek ellenére furcsa kettősség lakozik, ezt maga vallotta be. Mikor „apollói” énje kerekedett felül, akkor megírta az Amadeust, mikor pedig „dionüszoszi”, akkor viszont írt egy Black comedy-t. Értéséhez nem kell a fekete komédiák műfajelméletének mezejére tévednünk! Ez egy remek bulvárdarab. Előtte vacsorázzunk meg, kortyoljunk egy finom italt, aztán üljünk be megnézni az előadást!

Shaffernek kisujjában van a színházi szakma. Gasztronómiai hasonlattal élve írt egy olyan receptet, amit nehéz lenne elrontani. Legfeljebb az ízek lesznek mások benne. Hozzávalók? Végy egy szertelen művészt, aki épp érdekházasságot kötne, s túladna jó pénzen modern szobrain, hogy kilábaljon anyagi nehézségeiből. Legyen az apósjelölt egy vonalas, szigorú ember, mondjuk egy katonatiszt! Toppanjon be a milliomos műértő helyett egy szerelő, és érkezzen meg két régi szerető is, ráadásul az egyik, mondjuk, legyen ráadásul férfi! Még komikusabbá tehetjük a játékot, ha egy áramszünet miatt nem látják egymást a szereplők. Kizökkentjük az időt, s kárhozat, nincs, ki helyre hozza azt. Kezdődhet a féktelen színpadi burleszk!

A színpadkép kicsit eklektikus. Kis-Kovács Gergely a felső teret egy absztrakt festménysorral zárja le a galéria szintjén. A hol Magritte vásznait, hol Haraszty félbehagyott munkáit idéző gépszobrok és a szőnyegarzenál között elvesznek a szomszédból átcsempészett bútorok, melyek a látogatók megtévesztését szolgálták volna. A sötétben viszont feleslegessé válnak, sőt a tulaj betoppanásával a lebukásveszély is nőtt. Már hirdették az első londoni előadást egyébként, mikor a bútorok visszacsempészésének ötlete a szerző eszébe jutott, mint pazar gegparádé lehetősége.

Bujtor István rendezésének erénye, hogy nem engedi a közönséges játékot, ami kínálná magát ebben a helyzetben. Arra viszont oda kellett volna figyelnie, hogy a látó ember nem gesztikulál a sötétben. Nem mered maga elé, hanem az őt megszólító felé fordul. Megtalálja a másik kezével az egyikben tartott telefont. A térben mozgó tárgyak véletlen érintése és cseréje is kínált volna még poénlehetőséget.

Tóth-Tahi Máté olyan karakterben (Bridsley, a szobrász) térhet vissza a győri színpadra, amit ő nagyon tud. Bartha Alexandra kényszeresen becéző infantilis Carolja az affektálás nélkül is hatásos lett volna. A friss Jászai-díjas Maszlay István számára a katonatiszt rutinfeladat. Gáti Oszkár a másságát rosszul leplező szomszéd szerepében lehetőséget kap egy újszerű játékra: üde színfoltja az előadásnak. Az alkohollal ismerkedő vénkisasszony hálás szerepét Mézes Violetta jól formálja meg. Rupnik Károly német villanyszerelője hatásos alakítás.

Tordai Hajnal jelmezei a karaktereket finom ízléssel hangsúlyozzák. A szobrásznál nyilván a vendégeknek szól a túlzott elegancia. A motoros bandákat idéző szerelésben feltűnő Clea viszont túlzásnak tűnt. Szulák Andreának igazán nem a vamp állt jól, hanem a játék a játékban, mikor takarítónővé válik egy pillanat alatt.

Gabriel Garcia Marquez arról elmélkedett egyszer, hogy mindig érdemes mosolyognia az embernek, még akkor is, ha épp szomorú. Mert lehet, hogy épp akkor szeret bele valaki a mosolyába. Nos, ha ez igaz, s miért ne lenne az, akkor a Shaffer-koktélt ajánlhatjuk mindenkinek fogyasztásra, mert hatásos.