Móricz: Rokonok

 

A Rokonokat 1930-tól az akkor nyolcszáz példányban megjelenő Nyugat kezdte közölni folytatásokban. A végleges változat két év múlva jelent meg kötetben is. Témáját a 20-as évek magyar történéseiből merítette, mert korrupciós ügyek borzolták akkortájt a kedélyeket, lelepleződések és eltusolási próbálkozások követték egymást. 1932-őt írtak akkoriban.

Ugye emlékeznek még Ady nevezetes soraira? „Sem utódja, sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek”. Barátja, Móricz viszont úgy látta, hogy a magyarság fejlődésének legfőbb akadálya az összefonódások áttekinthetetlen labirintusa. Csak a múlt századi magyar Ki kicsoda ősének az lehetne a találó címe: Ki kinek kicsodája? Ebbe a virtuális kötetbe pedig nem volt egyszerű bekerülni valakinek. Ellenben mindig felettébb hasznosnak és jövedelmezőnek bizonyult.

Móricz megírta hát e lápos, mocsaras és iszapos világ természetrajzát. E történetnek készítette el kiváló színpadi verzióját Jordán Tamás. Mondhatnánk azt is, forgatókönyvet írt. Végletekig lecsupaszította ugyanis. Mert a pergő jelenetek sora inkább a filmeket idézőn meséli el, Zsarátnok városában hogyan működik egy rafinált, áldemokratikus gépezet, amelyben még egy jól képzett, valódi revizor sem tudna „kárt tenni”. A kellemetlen kritikusokat egy- egy odavetett konccal hallgattatják el. Még ellenzéket is, mert arra szükségük van, számukra ideálist választanak.

Illés István egyik legjobb győri rendezését láthattuk. A színpadkép is alkalmazkodik a filmes ihletéshez. Bátonyi György az előteret, az angol reneszánsz színházak mintájára meghagyja az utcai történések terepéül. Az előadás gyors ritmusa megteremtésért pedig kitalált egy hármas tagolódást: balra az ügyészi iroda, jobbra a házaspár enteriőrje. Minden jelzésszerű és funkcionális, egyetlen felesleges tárgy sincs a színpadon. Középen a polgármester hivatala, amely úri szalonná változik pillanatok alatt, ha a történet úgy kívánja. E metamorfózis viszonylag gyorsan játszódik le. A pergő jelenetsort a világítás is segíti tagolni. Komoly munkát róva ezzel a technikai apparátusra. Említsük meg anonim módon őket is ezúttal, elvégre a kritikákba úgysem szoktak bekerülni. Ezen az előadáson nem sokat lazíthatnak!

Szellemes megoldás a két festmény háttérként szerepeltetése is. A színészek fölé tornyosuló Deák, akire többször utalnak a darabban, sőt rá irányuló gesztus is látható: Kopjáss tekintete nem véletlenül keresi. Az államférfi a képről távolba tekint elnézve fejük felett. E világ ellenpólusaként a szalon falán viszont egy női akt függ. Ezt az ellentétet stílszerűen hangsúlyozza a megszólaló zene is: a nótás, magyaros zene és a századelő dzsesszmuzsikája. Boldog Iván hatásos összeállítása fontos része az előadásnak.

A filmszerűség a színészektől is másfajta játékot kíván. Az igazságérzetet és tisztességet próbára tevő gépezetbe kerülő Kopjáss István megformálójaként Ungvári István szinte végig színpadon van. (Csak érdekességként: ha valaki régi filmek közt kutat, rá fog találni olyan kópiára, melyben Kopjásst Ungvári László játszotta!) Gesztustól gesztusig játszott jelenetei pontosak, ami nagy szó, mert itt minden csúszás a darab tempójának megtörését eredményezné. Őszes halántékától keze rezdüléséig játéka részletekig kidolgozott. Lendülete, indulatai, dacos ellenszegülése hatásos. A maga szerencséjében túlzottan bízó ember összeomlásának hiteles történetét emlékezetesen játssza el nekünk. Szemmel láthatóan Dósa Zsuzsával jól megértik egymást, aki Linát, a feleségét alakítja. Móricz kétszer nősült, hogy végre boldogító asszonyára leljen. Ezen a téren nem járt túl sok szerencsével. De volt honnan mintáznia ezeket az egyéniségeket. Férj és feleség magázódó vonzódása és évődése, majd tegeződő indulatos egymásnak feszülése életszerű.

Illés István rendező másik fontos érdemeként említsük meg azt is, hogy a „kórus” minden tagjának ad egy „szólózási” lehetőséget. Mutassa meg a közönségnek, mit tud! A házat elözönlő rokonok közül Szilágyi István (Berci bácsiként) és Horváth Ibolya (a minden családban ismerős, „nyomulós” Kati néniként) remek színfolt.

A közélet szereplői közül Dr. Martinyként Jáger András most is beszédmódtól járásig felépített karaktert formál. Meggyőző Fésüs Tamás főmérnöke, és él a felkínált lehetőséggel Betz István Dr. Péterfiként és Kszel Attila, mint a simulós Nauszidler formálója. Egy furcsaság tűnt csak fel játékukban. A darab végig csaknem a mai köznyelvet használja, ami jó, mert nem nehezíti feleslegesen a megértést. Köztük viszont akadt, aki az archaikus és tájjellegű ízeket is hangsúlyozta. Kicsit kilógott az összképből.

Magdaléna Móricz másik kedvenc nőalakja. Ki ne ismerné őt? Az szépasszonyt, aki addig tettet szerelmet, míg a vonzerejével el nem érte célját. Hogy aztán eldobja az elhasznált áldozatot. Jobb is, mert boldoggá soha nem tudná tenni. Hruby Mária, a darab jelmezeinek tervezője szép, testhez simuló estélyit álmodott Agócs Juditra, aki ebben meggyőzően formálta meg e femme fatale-t, a végzet asszonyát. Nem csoda, hogy sikerül Kopjáss Istvánt is összezavarnia.

A darab akkor élhet igazán a színpadon, ha két kulcsfigurája a panama-birodalom két császára a pokolból érkezik egyenesen. Ilyen a polgármester (Nádházy Péter), aki a politikai rafinéria minden hájjal megkent mestere. Még a hallgatása is gyanús. Hát még, ha beszélni kezd! Jól tudja, hogy aki ötven évesen is úgy gondolkodik, mint mikor harminc volt, az elvesztegetett húsz évet az életéből. Török András Kardics bankigazgatója pedig maga a színtiszta machiavellizmus. A legveszedelmesebb fajtából. Mosolyogva nyújt mérget, szerződést áldozata felé, ami az életébe kerülhet. Elvégre ő dönt, hogy elfogadja-e. Ezt a gonosz típust imádják játszani a színészek.

A darab egy remek jelenettel zárul. A két rutinos panamázó letelepszik elénk. Kezükben ital, füstölgő szivar. Fejük felett Deák portréja. Épp Kopjáss megleckéztetését értékelik. Ha visszajön méltósága sárba tiprása, akarata megtörése után, használható embert nyernek vele. Az érkező hírre, hogy meglőtte magát, Coppola Keresztapáját idéző cinizmussal reagálnak: meg kell menteni, hiszen nagyon értékes fiatalemberről van szó. De persze nem mozdulnak. Figyelik derűs szemmel a nézőket. Vizslatják az arcunkat. Na mi van, mégsem mozog a föld?

Móricz talán abban bízott, hogy ez a története a következő században már aktualitását veszíti. Illés István viszont úgy vélhette, hogy még tanulságos lehet megmutatni a mai közönségnek a históriát Jordán Tamás inspiratív verziójában. Ezért javasolta az idei évadban bemutatásra.

Vajon unokáink is látni fogják?