Ibsen-Miller: Dr. Stockmann…(A nép ellensége)

 

A cápa, Spielberg klasszikusa nagy sikerrel ment a mozikban annak idején. Szerintem, ami a legemlékezetesebb belőle, az a víz alatt félelmetesen közeledő fenevad, amint a kamera követi. Esetleg a Roy Schneider alakította rendőrfőnök. Pedig volt ott egy másik fontos szereplő is! A polgármester, aki a városka rövid távú hasznát elébe helyezte az esetleges veszedelemnek. S ennek tragikus következménye lett. Arthur Miller ezt a szituációt vette észre Ibsen darabjában. Nyilván ezért dolgozta át.

Igazi magyar téma egyébként: gyógyforrásokat fedeznek fel egy kisvárosban, ami anyagi sikert és felemelkedést hozhat, meg turistákat, de a környezetvédelemről megfeledkezve eltolják az építkezést. Dönteni kell: javítsák ki, vagy hallgassanak és „kaszáljanak”? Hátha a botrány nem robban ki.

Felteszi Ibsen a kérdéseket ebben a darabban, de a demagógiákra jellemző egyszerűsítéssel megfogalmazott következtetéseket von le belőlük. Mert az, hogy a többség tévedhet és manipulálható, nem újdonság. Hogy a városvezetés korrupt hülyékből áll, az azért túlzás. Arról pedig, hogy az igazság kérlelhetetlen harcosa szükségszerűen magányossá válik, maga Ibsen írja másutt: „Ha egy embernek az a hivatása, hogy erkölcsi támasza legyen a társadalomnak, amelyben él, akkor… nem lehet elég óvatos.” Egy agyonpolitizált világban vajon az emberek kíváncsiak erre?

Legalább két biztos haszna lehet annak, ha időnként kiváló vendégek rendeznek egy színházban. Motiválják a játszókat, és a közönség láthat más stílust is, mint amihez már hozzászokott. Ács Jánosnak, a rendezőnek a legnagyobb kihívás a kamaradarab adaptálása volt az óriási színpadra. Menczel Róbert díszletei változatosak: polgári szalonja kicsit elveszett a méretekben, hiszen csak a fekete falak és egy reflektorsor határolta. Az intim dialógusok nehezebben hatnak ebben a térben. Az előtérbe tervezett víztükör és padlórendszer labirintusa néha láthatólag komoly és ingatag kihívást jelentett a játszóknak. A pokol bugyraiból felemelkedő nyomda és szerkesztőség hatásos. Legszellemesebb mégis a Dr. Stockmann meghiúsult előadásának előtérbe tolt kulisszája fent a kivetítővel lent süllyesztővel.

A rendező a Bűvös vadász motívumait használja fel, hogy az indító tipikusan ibseni idill elég sejtelmes és vészterhes legyen. Aztán egy pillanat alatt ritmust vált, és pergően gyors előadást teremt. Részben ezzel palástolva a darab gyengeségeit. Mert itt arról mesél Ibsen, hogy Szodomát az ott lakók is el tudják pusztítani. Csak elég rámenősnek kell lenniük hozzá.

„Azt az ügyet, mely tartós győzelmet akar aratni, vidám, ártatlan embernek kell képviselnie.” -olvashatjuk a szerzőnél másutt. Csak a darabban nem találunk ilyen szereplőt! Még Gáti Oszkár Dr. Thomas Stockmannja áll ehhez legközelebb, akit a művész egy árnyaltabb személyiséggé formál. Az általa játszott orvos alapos elemző, kételkedő típus, aki megmutatja azt is, hogy egy konfliktus megoldása a lehetőségek mérlegelésével kezdődik. Lelki erő kell ahhoz is, hogy valaki egy felismert vagy vélt igazság birtokában ne váljon kérlelhetetlen prófétává. Tudnia kell, hogy a gyors győzelemnek néha nagyobb az ára. Talán épp ennek ellenpontozásáért törekszik arra a rendező, hogy a humoros elemek és az önirónia oldják a csábító romantikus pózokat.

Ibsen vallja: „Az élet küzdelem a szívünkben és elménkben lakozó gonosz ellen”, de ebben a darabban ez a viadal eldőltnek tűnik. A szereplők csak egymással küzdenek, belső konfliktusnak nyomát nem látjuk. Maszlay István (Peter Stockmann) a polgármesterré lett kérlelhetetlen testvér alakjában hatásos alakítás. „A bűnhöz komolyság kell s nagy erély”- figyelmeztet alakjával Ibsen. Gesztusai a legapróbb részletekig kidolgozottak, a szereplő megszállottsága miatt árnyaltabb játékra alig ad lehetőséget, de nagyon hatásos. Úgy is fogalmazhatjuk: a testvérek küzdelme Ibsen nagy ellenfele, a hazug ideálok és a praktikus gondolkodás összecsapása. Mi történik, ha a közösség igényelte ideálok állnak szemben a gyakorlatiassággal? Vagy ellenkezőleg: ha a józan ész válik kérlelhetetlenné?

Itt említhetjük meg Gyarmathy Ágnes jelmezterveit, melyek a romantikus elvnek megfelelően a szereplők domináns vonásait hangsúlyozzák a megjelenésükkel. Peter esetében a hosszú bőrkabát, sétapálca és kalap a kellékek egy puritán, hiú és a hatalomban gonosz ember megjelenítéséhez. Másoknál az eleganciát (Catherine), kacér vitalitást (Petra), határozottságot (Horster) vagy a lecsúszottságot (Kill) hangsúlyozza.

A karakterek közül Rupnik Károly Aslaksen lapkiadóként mutatja meg, mennyire ingatag lesz egy polgár, ha a nagy tervek és az egyéni érdekei összeütközésbe kerülnek. Emlékezetes a meghiúsított darabbéli előadás elnökeként nyújtott diktátori alakítása a kivetítőn. Ez talán az egyik legjobb jelenete az előadásnak. Horster kapitány (Forgács Péter) tipikus romantikus alak, amolyan operai szereplő, aki „beleáll egy-egy áriába”, de előre tudjuk, mit fog mondani. Posonyi Takács László Hovstad szerkesztőt kissé egysíkúan formálja meg.

Catherine-t úgy írta meg Ibsen, hogy három nőtípust ötvözött össze alakjában, de a változások lélektanilag nem mindig hitelesek. Kezdetben a testvérek között közvetíteni kész, kompromisszumokra törekvő asszony. Majd a férje lelkiismeretére apelláló, státuszát és családját féltő feleség, végül pedig a követné urát a bukásba, emigrációba is. Gyöngyössy Katalin visszafogottan játssza el a kicsit logikátlanul megírt szerepet. Balsai Mónika Petraként vitalitást hoz a színpadra, kacérkodik az élettel, harcol és hódít. Egyre nem vállalkozik, ami a legfontosabb lenne: segíthetné apját a döntések mérlegelésében. A házaspár két fia (Bede Fazekas Máté és Molnár Donát) segítségével hozza szóba a szerző másik kedvenc témáját: a keresztény erkölcs bénító hatásával szemben a pogányság ösztönös erejét. Igaz, a felvetődő gondolatot a figyelmes anya azonnal félbe is szakítja. Ők illusztrálják azt is, hogyan törhet be az apa elleni hisztéria a fiúk iskolai életébe.

Létezik egy tipikus szereplője Ibsen darabjainak. Onnan lehet megismerni, hogy öreg, ritkán szól, de fontos, amit mond. Akár az ókori drámák jósai. Titkok tudói, akik jobban szeretnek már hallgatni. Egy kicsit annak az idős Ibsen alteregói ők, aki élete végéig szállodai szobákban élt. Nem volt saját lakása, bútora. Vándor volt ezen a világon, mert csak az alkotás érdekelte. Aki tisztelte feleségét, de nem szerette. Aki munkatársait soha nem fogadta el barátként. Csak élete végén kelt leveleiből olvashatjuk ki, hogy talán túl nagy árat fizetett írói, szakmai sikereiért.

Ebben a darabban Bede Fazekas Csaba játssza ezt a szereplőt, Killt, a felség nevelőapját. A kiváló operaénekes markáns figurát formál belőle. Neki nem kell respektálnia a testvéreket: Petert kedvére utálhatja, Thomast pedig próbára teheti, valóban gyakorlatias ember, vagy csupán a józan ész megszállottja? Közben a kopott mundérja alól kisebb vagyon kerül elő. Mert az események mozgatói végül csak a bankók lesznek.

Vegyes érzelmekkel hagyjuk el a nézőteret. Hiányérzetünk támadhat. Írt Ibsen több darabot, amiben kevésbé didaktikusan mesél az emberi természet titkairól. Teremtett alakjai sem ilyen papírmasé figurák szoktak lenni. „Hited visz, vagy vétked árja, egyformán lefog a por” írja rezignáltan később. Ezért szerintem maga Ibsen hajol meg előttünk Thomasként, darab végén. Figyelmeztetve mindenkit: a magányt kivívhatja bárki magának következetes megszállottsággal. De nem biztos, hogy boldog is lesz az, akinek sikerül.

Mert a Cápában is kiderült: az igazi veszedelem nem a víz mélyéről leselkedik az emberre.