- Fuvolistaként az egyik legsikeresebb klasszikus zenésznek számított. Mások élvezték volna a sikert. Miért kezdett mégis kockázatos kísérletezésbe?
- Mikor 1999-ben a Zeneakadémia Nagytermében Vigh Andrea hárfaművésszel játszottuk egymás után a ráadásokat, ráadásul úgy, hogy az első koncert jegyei elővételben elfogytak, boldog voltam, de el is bizonytalanodtam. Merre vezethet az utam innen tovább. Nekem fontos, hogy mindig tanulhassak, hogy újra „pondrónak” érezhessem magam, mert ez az ára annak, hogy megmászhassak nagy hegyeket.
- Egy klasszikus zenészt, ha más műfajokkal kacérkodik, könnyen „árulónak” titulálhatják!
- A saját út kereséséhez nem kell bátorság. A kihívás, hogy jobb legyek, fontosabb. Egy nőnek különösen fontos a siker. Londonban jártam akkor egy hétig. Klasszikusokat játszottam, s közben kottákat lapozgattam az antikváriumokban. Amit kerestem, arra a lenyűgözően gazdag koncertkínálatban bukkantam rá. A Barbican Hall-ban lépett fel Zakir Hussain, (kiváló tabla játékos, nem rég nálunk is járt a Shaktival - a szerző),aki az indiai zenei világot ötvözte klasszikus hagyományokkal. Ma is szól bennem a koncertje.
- A szintézis ragadta meg?
- Diszharmóniában éltem, mint aki rossz korba csöppent. Nem a 20. századba kellett volna születnem? A régi zenék nem „szóltak” úgy a mához, ahogy szerettem volna. A kortárs komolyzenében nem találtam azokat a z érzéseket, gondolatokat, melyeket szívesen közvetítettem volna. Tükrözi a ma szennyét, gonoszságát, hazugságait, de ez nem az én világom. A zene számomra a felszabadultságot jelenti. A katarzist, amit zenész és közönség együtt élhet át.
- Erre képes a crossover, mely maga a műfajok sokrétűségét felhasználó interpretáció. Az előadások során mégsem sérül a zene, mert a crossover a már meglévő műalkotásból alkot újat. A klasszikus témákat, mint például a Habanera vagy a Bolero a dzsessz szerkezetéhez hasonlóan használjuk. A témát improvizáció követi. Egy Beethoven-koncerten az emberek pontosan tudják, mire számíthatnak, míg egy crossover-esten mindig új dolgok születnek. Nyugat-Európában népszerű ez a stílus, újra és újra felfedezik. A klasszikus zenei élmény ugyanis mára már olyasmivé vált, mint amikor az ember múzeumba megy.
- Meghalt a komolyzene – éljen a komolyzene? De kivel lehetett ezt Magyarországon megteremteni, aki minden műfajhoz ért?
- Sok zenésszel beszélgettem. Szemző Tiborral, Dés Lászlóval, Zoránnal, aztán találkoztunk Vukán Györggyel, aki ezt a stílust már a 90-es években szerette volna népszerűsíteni, csak akkor talán még korai volt. A Creative Art Trióval (Berkes Balázzsal és Balázs Elemérrel) a komolyzene adaptálásába kezdett, Debussy- és Chopin-darabokat is feldolgozott. A Class Jazz Band már közös terv szerint jött létre a crossover hazai népszerűsítésére. A sikerhez persze mindig komoly munka vezet. Elég kemény felkészülést igényelt tőlem, mert meg kellett tanulnom improvizálni. Az első felvételeket hallgatva ma is jót mosolygok néha. Én „virgázok” itt?
- A koncertjeik igazi örömzenélések. Láthatólag lubickol a játék során. Talált egy műfajt, amiben zenészi kvalitásai és nőiessége jól érvényesülhet?
- A crossover egy életforma, meg egy mágia. Hihetetlen eszköz van a kezünkben. Az előadások fontos része a látvány és a kommentárok is, gondolom erre céloz. Ahol a szavakkal már nem boldogulunk, ott szólal meg a zene. S ezt a felszabadultságot keresi, aki eljön a koncertjeinkre.