(Hegedűs a háztetőn)


Tíz év után tért be hozzánk Tevje, a tejesember. Nem felejtettük el. A premieren Korcsmáros György rendező nem véletlenül köszönte - az Égi Zsinórpadlás felé pillantva, hiszen már nem élnek - gáláns gesztussal annak a három embernek a segítségét, akik nélkül az előadás nem így születik meg. Reményi Gyenes Istvánnak, aki lefordította, G. Dénes Györgynek, aki a dalokat magyarította és Imre Zoltánnak, aki koreografálta az előadást.

A musicalben egy közösség életének rítusai elevenednek meg násztól a gyászig. A zenekar szerves része az előadásnak, együtt vigad és búsul a szereplőkkel, akik Chagallt idéző álomfestményből bukkannak elő, és tűnnek el rendre. Mint a mesében. Csak ez nem mese. Anatevkában élünk mindannyian. Nem tűnik el, mint Atlantisz. Nem válik legendává. Ha mennünk kell, visszük a szívünkben.

Ismerős Jente, a kerítőnő, aki Arany János jóvoltából a magyarul beszélők számára örökre Rebi néni marad. S milyen sok Percsiket láttunk, hallottunk mi már! Vagy ott van a "patópálos" rabbi. A Szulák Andrea megformálásában a családot tűztől-víztől óvó tenyeres-talpas ősanya Golde, aki anyósként veszedelmet hozhat egy házasságra. Ugye ismerjük őt is? De akire figyelniük érdemes majd, az Tevje. Bede Fazekas Csaba tejesembere. Aki a tíz év alatt nyilván találkozott már Kurázsi mamával is vándorlása során. Biztosak lehetünk abban is, hogy jót beszélgettek egymással a kocsi hágcsójára telepedve.

Tevje vitában áll az égiekkel, mert ismeri a 11. parancsolatot is. Ami arra vonatkozik, mikor melyiket kell az első tízből kicsit felfüggeszteni, hogy boldoguljon, és boldog lehessen az ember. Ez pedig a legfontosabb tudomány. Nem is tanítják sehol. Még a kőtáblákról is lemaradt.