A jazz világlátás, a szabadságtól nem megijedők világa. Egyes embereknek maga a változatosság, az élet legfontosabb eleme. Akik ilyen mentalitásúak, azoknak a jazz létszükséglet. Ha nem támogatják, sőt tűrik, vagy épp tiltják, akkor sem pártolnak el tőle. Függőség. Rajongás az improvizatív játékért, mert az élet lényegét hordozza. Ezért azok tudják igazán jól játszani, akik ezt a személyiségükben hordozzák. Grencsó István szaxofonossal Iván Csaba beszélgetett.

 

-       A zenész pályafutásod gyökereit idézzük fel előbb! A legrégebbi emlékeket. Volt a családban zenész?

-       Érdekes módon a családunkban nem, nemhogy professzionista, de még otthon zenélgető házi muzsikusra sem emlékszem. Nagy volt a család, de senkit semmilyen hangszer nem vonzódott.

-       Minden hagyományt el kell valakinek kezdenie. Akkor nézzük a te kötődésedet! Első személyes élményed?

-       Az első már a gimnáziumi évek kezdetéhez kötődik. A 60-as évek végén, 70-es évek elején kezdtem odafigyelni a rockzenére, mint általában minden fiatal. hallgattam, volt, ami tetszett, akadt, ami nem. A szelektáló képességem már akkor csalhatatlanul működött. 72-ben határoztuk el, hogy csináljunk egy zenekart, mint akkoriban minden tinédzser gimnazista. Mivel elég jó ritmusérzékem volt, tudtam függetleníteni a végtagjaimat, így az ütőhangszerek jutottak nekem. Persze ez még gimnáziumi színvonalú muzsika, 3-4 ember megpróbál közösen zenélni, amit esetleg rajtuk kívül a baráti kör hajlandó meghallgatni. Kezdtük cserélgetni a zenéket egymással. Nem lemezen, akkor még nem léteztek lemezek, pontosabban mi nem jutottunk hozzá. Orsós magnószalagokat, a rádióból innen-onnan felvett felvételeket csereberéltünk, másoltunk. Vittük megmutatni a felfedezéseket. Ennek lett az eredménye, hogy annyira megszerettem a zenét, hogy először ekkor gondoltam azt komolyan, hogy ezzel foglalkozom majd.

-       Megélhetési muzsikusnak készültél?

-       Nem gondoltam, hogy ebből megélek, de hogy zenélni szeretnék, azt már tudtam. Komolyabban elkezdtem foglalkozni a zenével. Kottákat szereztem, figyeltem a felvételeken a különböző stílusú muzsikusok játékát, miként hoznak elő színeket a dobfelszerelésből.  74-ig tartott ez az időszak. Akkor elhívtak egy komolyabb csapatba muzsikálni. Az egy ismertebb városi rock zenekar volt, elég gyakran koncerteztek a megyében. Két évig léptünk fel ebben a felállásban, itt már saját zenét is játszottunk. Nem komponáltam, de a dobos részeket nekem kellett gyakran megoldani, hogy mi szóljon és hogyan az ütős hangszereken.

-       Milyen zenét játszottatok? Ez blues-zenekar vagy rock zenekar?

-       Progresszív rockot játszottunk. Olyan példaképeink voltak, mint a Traffic vagy a King Crimson. Hasonló instrumentális hangzás dominált nálunk. Ezek hatottak rám is. Rendszeresen elemeztünk zenéket, meghallgattunk, aztán kielemeztük. Mit játszik a szaxofon, hogyan improvizálnak? Kezdtünk mi is hosszabb, akár félórás számokat is játszani. Ami 75-ben, főleg vidéken, elég szokatlan volt.

-       De ez még nem jazz. Az improvizatív zene mikor kezdett érdekelni?

-       Két fontos dolog is történt akkor az életemben: jött a katonaság, és költözött a családom. Nyíregyházán születtem, az általános iskola és a gimnáziumi évek odakötődnek. 74-ben költözött el a család Szombathelyre, ma is ott él, csak én költöztem Budapestre közben. A katonai behívó és a költözés nagyjából egy időben történt, ezzel be is fejeződött a zenekari működésem. Ekkor határoztam el, hogy megtanulok egy hangszert. A bevonulási segélyből, ami egy havi fizetésnek felelt meg, és mindenkinek járt, aki megkapta a behívóját, vettem egy vadonatúj Yamaha fuvolát, anno 8500,- Ft-ért, ami sajnos most már 100.000,- fölött van. Beiratkoztam Szombathelyen a zeneiskolába Németh Pál tanár úrhoz, aki a Capella Savaria alapítója és vezetője. Komolyan vettem, kiváló fuvolaművésztől sajátíthattam el az alapokat, ráadásul jól is tanított. De gyakoroltam tovább a katonaság alatt is. A határőrségnél szolgálva ismerkedtem meg Geröly Tamással. Leszerelésünk után elvitt engem Kőszegre. A későbbi a Masina együttesben, amit már együtt találtunk ki, Tomi dobolt.

-       A Masina már jazzt játszott?

-       Az első felvételeken még éneklem, meg fuvolázom, inkább jazz-rockos hangzása lehetett, instrumentális alapokkal. De igazából nem érdekelt a rock. Kezembe került egy lengyel lemez a Polish Jazz sorozatból. Ez változtatta meg az életemet. Ez egy elég híres széria lett, nálunk sokáig ez volt a jazz. Aztán kezembe került Tomasz Stanko Tweet című lemeze, amin Stanko mellett Tomasz Szukalski szaxofonozik, Edvard Vesala dobol és a Peter Warren bőgőzik. Attól a lemeztől lepadlóztam. Ma is őrzöm. Remekül improvizálnak, tele érzelmekkel. Mellbevágott, elementáris élmény, ahogy azon a lemezen játszanak. Annyira tűzbe hozott a zenéjük, hogy átformáltuk a Masinát. Az ének elmaradt, sok saját kompozíció született, ez már igazi jazz. Hangszeres szólókon alapult, nagyon egyszerű témákat adtunk elő, mi úgy hívtuk, vázlatokat játszottunk. 10 vázlatot játszunk egy koncerten – ami persze mindig máshogy szólt. Nagy hangsúlyt fektettünk a nyitottságra.

-       Régen volt olyan időszak, amikor nem lehetett jóformán lemezt kapni, az osztrák, meg a jugoszláv tévében fordult elő legfeljebb jazz, ugyanakkor a lengyel vagy a cseh lemezeken remek muzsikák szóltak. Ha a közönség igényesebb, és nem csak a nyugati zenéket sztárolják, akkor érdemes lett volna betérnie a Lengyel vagy Csehszlovák Kultúra házába.

-       Nagyon sokat jelentett például a Varsói Fesztivál. Igaz, máshova nem is lehetett menni, nem lehetett úgy utazgatni, mint ma.

-       Aztán kezdett kinyílni a világ. Új zenészekkel ismerkedhettek Közép-Európában. Színesedett a kínálat. Ez érintett benneteket?

-       Jöttek az amerikai lemezek. Szombathelyen lehetett fogni az osztrák tévét, amiben akkor készültek jó jazzműsorok. Az ORF mellett szólt az Ö3 is. /Az Ö3 az ORF adója!!!!/  Érkeztek a nagy nevek   (????? Értelmetlen!!! Az első 3 nem járt itt!), akiket azóta is nagyon szeretek. Feltétlenül meg kell említenem Roland Kirköt, de meghatározó Yuseef Lateef, Sonny Rollins, Archie Shepp, meg akit mindannyian ismerünk a jazzből, Miles Davis.

-       Amikor a Geröly Tamással dolgozni kezdtetek, akkor már úgy gondoltad, hogy ebből, mint foglalkozásból meg is lehet élni? Mert, ahogy látom, a szülők eléggé liberálisan és jó szándékkal hagytak téged kibontakozni.

-       Az elején egy kicsit gyanús szemmel nézték a dolgot, de reménykedtek abban, hogy hobbi szinten marad. Eszünkbe sem jutott, hogy mi ebből egzisztáljunk. Ma se könnyű egyébként. Keményen dolgoztam egy Latex nevű Textilgyárban Szombathelyen, Tomi meg Kőszegen. Szőnyegeket, takarókat gyártott akkoriban a Lakástextil Vállalat, ott voltam gépész. 9 és fél évet nyomtam le, reggel hattól kettőig. A hétvégén próbáltunk, meg délutánonként, így telt el 10 év. A 70-es évek közepén, de még a 80-as évek elején sem mert egy vidéki kis fiatalember kilépni az idézőjelbe tett biztonságból. Az akkori körülmények között természetes volt, hogy gyárban rabszolgaként sínylődsz és zenélsz.

-       De hétvégén mehettünk ki a Spartacus meccsére.  A Masina azonban megfordult Győrben is!

-       A döntést még nagyon sokáig nem tudtam és nem mertem meghozni. A Masinára odafigyeltek, sikerült kialakítanunk egy egyéni hangot. A színvonalon nem érdemes ma már elmélkedni, más volt, és odafigyeltek rá. Akkor alakult Hartyándi Jenővel a kapcsolatom, aki azóta is jóbarát. 1978-ban ismerkedtünk össze, és rengeteget játszottunk itt Győrben a Petőfiben hétvégén a meghívására. Nagyon sokat utaztunk az országban és zenéltünk. Akkoriban meghívtak minket Szegedre, ahol egy jazztábort rendeztek. Mi korábban nem tudtunk erről, hiszen Szeged-Szombathely iszonyú nagy távolságnak tűnt akkor. A 3-4 napos jazzhétvége nem fesztivál volt igazán, hanem tanárok kurzusokat tartottak. Esténként koncertekkel Ott a szaxofonos szekciót a Dresch Mihály vezette. Fekete István a trombitát, a Lattmann Béla a bőgősökét, és a Lakatos Pecek Géza a dobosokét. Naponta adtak órákat, meghallgatták a zenészeket, konzultáció folytak, a tanácsokból sokat lehetett profitálni. Mihállyal ott nagyon összerezonáltunk. Meghallgatott minket, a triót, a Masinát, összemelegedtünk. Meghívott minket magához, és egy-két napot Budapesten eltöltöttünk, beszélgettünk, zenét hallgattunk. A folytatás az lett, hogy kialakult egy zenészkapcsolat, meghívtuk őt többször a szombathelyi klubunkba játszani. Mikor elkezdtem altszaxofonozni, sokat segített.

-       A szaxofonvétel oka az, hogy az amerikai jazzt hallgattad?

-       Részben igen, másrészt akkoriban a fuvolát nyomtam, a fuvola dominált a zenénkben Eric Dolphy, Jiri Stivin hatására. Utóbbit élőben is többször láthattuk. Az első szaxofonomat 500,- Ft-ért vettem Kőszegen. Romokban hevert, de szaxofon volt, és az első. Kialakult egy ilyen munkakapcsolat, a Misi többször felhívott. A Binder Kvintett feloszlásakor pedig a Misi elkezdett újra építeni, saját zenét akart kialakítani, és felhívott, hogy menjek játszani vele. Több hónapos keresgélés és vajúdás után megalakult az úgynevezett klasszikus jazzkvartett: a Baló Pisti, Benkő Robika, a Mihály és én. Szerencsére találtunk egy klubbot is a Bem rakparton, és akkor beindult egy 7-8 éves folyamatosan dolgoztunk. Hetente felléptünk a Bem rakparton, folyamatosan koncerteztünk. Visszatekintve látható, hogy ez nem csak munkafolyamat mindegyikőnknek, de jó iskola is. Szabadzenélés és improvizálás. Misivel mindig más utat jártunk, azért is volt olyan nagyon jó. Nem lehet igazán besorolni a mainstream jazzvilágba.

-       Amikor ővele beszélgettem, azt mondta, hogy nem is nevezi feltétlenül jazznek, amit ő játszik. Szabadosnál láttam ezt a kifejezést, hogy magyari zene. Sajátos improvizatív népzene, de mégse népzene, mert attól különbözik. A koncepció adott, összetalálkoztak olyan habitusú emberek, akik inspirálták egymást ebben a játékban. Olyan a te koncerted, amikor igazán elkapsz egy ilyen vonalat, mint egy ilyen szakrális szertartás. Játszol, és mágikus ünnepélyt varázsolsz oda, átjönnek ezek a rezgések. Különleges hangulatot tudsz teremteni. Ennek a gyökerei a Dresch Kvartett játékához vezethetők vissza?

-       Tudatos volt, már a Masina sem a megszokott úton járt. Vidékről indultunk, nem voltak jazzkapcsolataink. Legfeljebb láttuk, hallottuk a színpadon a magyar jazzt a Nagykanizsai Fesztiválon. De arra haladtunk, nem is lett volna módunk rá. Ha akkor jelentkezünk jazziskolába, lehet, hogy most valami jazzt játszanánk. Klasszikus értelmében vett jazzt. Ne gondoljon senki rosszra. Játszottuk a magunk zenéjét. Szerettük a jazzt, a mi hangzásunkat, azt játszottuk hát, amit szerettünk. Misi tanulta a jazzt, de látta, hogy nem elégíti ki egy életen át, ha végig mainstreamet játszik. Szabados Györgyöt meg kell említenem, mert ő rakta le az alapjait ennek a muzsikálásnak. A kisugárzásával vonzotta az ilyen figurákat, mint mi. Nyitottak voltunk rá, őt figyeltük. Emlékszem, a Szabados- „Kázmér” (Faragó Antal)- Vajda Sándor trió olyan koncertjeit láttunk Pesten, hogy zokogtam. Ma ilyen zenék már itt nincsenek. Cecil Taylor viszi a prímet Amerikában. Nekünk más úton kell járni.

-       Fogalmazhatunk úgy, hogy volt egy hagyományos, konvencionális jazz, ami a standardekre épült, és megjelent egy egész másik: egy nyersebb, inkább a népzene meg a free ötvözete. Misinél elég erősen érződik a népzene inspiratív hatása? Számodra ez mennyire fontos?

-       Az embernek van egy kincse, amiből meríthet. Ha a külországok kincseiből teszi ezt, előbb-utóbb felfedezi, hogy nem gyökértelenül született bele valamibe, hanem egy hagyomány, egy múlt részese. Történtek érdekes dolgok, amikből tanulhat. Így van ez az építészetben, az irodalomban és a zenében is. Elkezdtük ezeket a zenéket hallgatni Misinél, miközben tanított furulyázni. Direkt módon nem integráltam be a zenémbe. Nem tudom annyira beépíteni, mint ő. Inkább érintenem sikerül, jelezni, a mélybe elrejteni, vagy megjeleníteni, mint egy ezüstpénzt a tó alján, ami megcsillan.

-       Menjünk egy pillanatra vissza most a zenéléshez, az induláshoz, az első felvételekhez. Mennyire tudatos választás az elkészített első zenei anyag?

-       Az első egy bakelitlemez: 78-79 a címe. Pont itt Győrben vettük fel a tévéstúdióban. Ez 78-as bakelitkorong. Azóta sincs CD-n. Hartyándi Jenőnél van egy belőle.

-       A bakeliten te döntötted el, hogy mi kerüljön rá, vagy a háttérben ólálkodó, szigorú menedzser, aki az eladási statisztikákat nézegette?

-       Én. Az „A” oldalon népdalokat játszunk, különlegessége, hogy kamara feldolgozásban 3 fúvóssal szólalnak meg. Nagyon érdekes, épp a minap hallgattam. A „B” oldalon pedig csak saját szerzeményeim szerepeltek.

-       Miért pont népdalok kerültek rá?

-       1978-79-ben aktívan foglalkoztam a hangszereléssel. Olyat akartam meghangszerelni, ami nem saját kompozíció. Izgalmas kihívás, akkor épp nagyon foglalkoztatott.

-       Ez már Kollektíva néven jött ki. A formációt nevesítsük, kik a zenésztársak, akik dolgoztak rajta?

-       Grencsó Kollektívaként ez volt az első lemezünk. Benkő Róbert bőgő, Geröly Tomi dob, Baló Pista ütőhangszerek, Bor Zsuzsa klarinét, fuvola, Vaskó Zsolt tenorszaxofon, pikoló, fuvola, és jómagam tárogatózom, klarinétozom és altszaxofonozom.

-       A lemez születésének mi a hiteles története? Egy vidéki zenekar kapcsolatok nélkül, távol Pesttől, a központoktól. Hogy született meg ez a lemez?

-       A 70-es évek végén szerencsére a mini kiadók elkezdtek talpon maradni. Az állam mellett is meg lehetett jelentetni, némi pénz kérdése volt. Egy komplett anyaggal rendelkeztünk, és jött egy felkérés, azt hiszen a Jenőnek  jókora része van abban is, hogy ebből lemez lett. Megjelent. Ő intézett mindent az akkori közgázosokkal a stúdióban is, kollektív összefogás eredményezte. Akkor alakult meg az Adyton lemezkiadó.

-       Ezután jött ki a Pannon Jazznél az első CD, az Ébredés. Volt egy olyan ötlet, aminek kíváncsi lennék a történetére. Korábban inkább freet játszottatok, aztán klasszikus magyar slágerek átdolgozásával jöttetek ki. Nagyon nagy sikere lett, szerették az emberek.

-       Örülök, ha népszerű lett, de egyáltalán nem ez motivált minket. Igazából arra gondoltam, hogy készítsünk egy lemezt, amin standardeket játszunk. Felvetődött bennem, ahogy léteznek népdalaink, úgy vannak saját standardjeink is! Remek melódiák, jól megírt dalok. Minél többet nézegettem a kottákat, annál jobban megtetszett. Megszerettem őket. Mások is próbálkoztak ilyen átdolgozásokkal később. Szerintem jól játsszuk, nem a népszerűség érdekelt minket vagy a kommersz, valójában csinálni akartunk egy magyar standard gyűjteményt.

-       Itt találjuk a táncszínházzal való együttműködésnek az előzményét? Honnan ismertek téged? Mondom az alternatívákat: együtt dolgoztatok, közösen léptetek fel, esetleg a témájukhoz kerestek megfelelő zenészt és zenét?

-       Úgy indult, hogy két évvel ezelőtt indult egy sorozat Budapesten a MU Színházban. Egy úgynevezett Impro Fesztivál. Ennek az Improvizációs Fesztiválnak az volt a koncepciója, hogy táncosok, mozgásszínházasok és zenészek ad hoc párokban, egy zenész, egy táncos, 10-15 perces improvizációkat adott elő. Nem lett előre megkoreografálva, nem megírt zenére történt, hanem közönség előtt 15-20 perces improvizációkat mutattunk be egymást váltva. Aztán egy kollektív változat következett az összes táncos, zenész közreműködésével. Kölcsönösen inspiráló lett és nagyon érdekes. Ez vezetett egy olyan bensőséges kapcsolathoz a táncosokkal, ami a mostani együttműködést eredményezte. Örömmel velük dolgoznom.

-       Néha felbukkansz más előadásokon, performance-okon is. A ti zenétek eléggé inspirálja a  más területen alkotó kísérletező művészeket. A hasonló gondolkodású kísérletező emberek törvényszerűen találnak egymásra ezek szerint? Megérzik a másikban azt, hogy hasonló úton járnak?

-       Szerintem az utóbbi áll fenn, hiszen, ha nyitott az ember, akkor a művészet egésze érdekli. Felfedezi a másik munkáját. Minden művészeti ágban vannak hasonló habitusú emberek. Jó példa erre az előbb említett produkció a táncosokkal: együtt gondolkodunk. Ő eltáncolja és meg elzenélem. Együtt rezonál az elme, de mégis mást csinál.

-       A jazz a befogadó műfaj, mert kulcsa a rögtönzés szabadsága?

-       A jazzben mindig ott van a szabadság, ami nem szabadosság. meg az iszonyú. Ezért maradt fenn, ezért él és fejlődik ma is. Nem állt meg, nem zárult le. Nyitottság miatt, megérintett, inspirált annyi mindent. Nem parttalan, de a fantáziát, az alkotói készséget szabadon engedi. Nem ismer sablonokat, nem korlátozódik. Vannak stílusok a jazzen belül, de az igazán improvizatív zene már nagyon közel áll a kortárs zenéhez. Összenőttek.

-       Hallottam már pesszimistább elemzést is a jazz jelenéről!

-       A jazzen belül vannak megmerevedett dolgok, ami felett már eljárt az idő, de a fő áramlata ma is él, mindig megújul, fejlődik.

-       Ma is érkeznek a fiatalemberek, akik ugyanúgy rajonganak a jazzért, mint hajdan te. Bennük látod azt a nyitottságot, ami hajdan bennetek volt, mikor odamentetek Szabadoshoz? Megkeresnek benneteket?

-       Nem lehet Dunát rekeszteni velük. De sajnos vannak gondok szerintem, de nem csak a zene terén. Ez talán az oktatás következménye. Amit érzékelek, az a lebutulás. De ezt ellensúlyozzák azok a kereső emberek, akik nem elégszenek meg azzal a maszlaggal, amit rájuk öntenek. Mennek keresnek, kutatnak, s közben előbb-utóbb önmagukban is találnak olyan dolgot, amit elkezdenek építeni. szeretem a fiatalokat, nyitott vagyok a munkáikra, mindig meghallgatom, ha csak tehetem. Sok koncertre nem járok, de ha meghallgatom, ha jó, ha rossz, tanulhatok belőle. A hozzáállásra gondolok elsősorban, a fiatalos lendületre, hiszen mára nyilván más lettem, nyugodt, rálátással szemlélem a dolgokat. Néha zeneileg is érdekes, amit hallok tőlük. A fiatalok, mint annak idején mi, kialakítanak maguknak egy nagyon érdekes zenei világot és azt elég következetesen megvalósítják, csiszolgatják.

-       A nyugodtságban és rálátásban mit segít a család?

-       Van egy gyönyörű feleségem. Az idén leszünk 25 éves házasok. Második fiatalságunkat éljük. Két fiam van, Illés 8, Máté 4 éves lesz.

-       Jó példát láttál a szüleidtől, hogy kell szabadon hagyni, hogy érvényesüljön egy gyerek. Tanultál belőle? Megy ez neked?

-       Hát szabadon, de felelősséggel. azért szigorral, de nem rájuk telepedve. Hogy jó apa vagyok-e? Nehéz.